Nevezés a döntőre (Klikk).

(Az első, második vagy harmadik  fordulón résztvevőknek nem kell újra nevezni, automatikusan bekerülnek a nevezettek közé)

A döntő lebonyolítási rendje, a verseny 18:00 és 20:00 között zajlik, 20:00 órakor a vesenysorozat támogatója a Mountex jóvoltából ajándékokat sorsolunk ki a verseny indulói között. Amennyiben valaki nem került sorra, de jelentkezett a fordulóra, annak a sorsolás után lehetőséget biztosítunk a mászásra, illetve a sorsoláson is részt vesz és az eredménye beleszámít a Bigwall Friday Champions versenysorozatba.

A Bigwall Friday Championship célja, hogy a haladó mászók számára egy barátságos versenysorozatot biztosítsunk ahol felmérheti és összemérheti tudását. A bajnokság 4 fordulóból áll, a fordulók eredményei és összesített eredmények is számítanak.

A 2016/2017 Bigwall Friday Championship  forduló időpontjai:

1. forduló: November 25. 18:00
2. forduló: Január  13. 18:00
3. forduló: Február 24. 18:00
Döntő: Április 7. 18:00

Nevezési díj nincs, részt venni érvényes BigWall belépővel lehet, ha utána még mászni szeretnél a belépő arra is érvényes.

A versenyre előzetesen nevezni kell a recepción vagy a fenti linken teheted meg:

 

(A verseny ideje alatt a terem szabadon használható, kivéve a versenyutak által lefoglalt sáv)

* Versenyszabályzat *

 

A falmászó bajnokság 4 fordulóból áll. Egy forduló során a versenyzőknek 2 nehézségi utat kell teljesíteniük, egy könnyebet (5C / 6A / 6A+  fokozatban) illetve egy nehezebbet (6B / 6C / 7A-C fokozatban). Minden induló számára adott a lehetőség mind a két útban elindulni, az értékelés a 2 útban nyújtott teljesítmény alapján történik.

A szabályzat kialakítása során a nemzetközi versenyszabályzat csak egyes elemei kerültek be.

 Értékelés:

A mászók értékelése az adott útban elért fogások száma alapján történik. Minden megfogott (terhelt) illetve kihagyott (nem érintett, de fölötte lévő fogás terhelésre került) fogás 1 pontot ér. Az utolsó érintett fogás 0,5 pontot ér.

A verseny út mászása az első beleesésig / a biztosító kötél megterheléséig tart. Az esés / biztosító kötél terhelés után a mászás nem folytatható.

A lépésként elhelyezett fogások nem kerülnek értékelésre.

Egy út sikeres teljesítése esetén a stand akasztása 1 bónusz pontot ér – így például egy sikeresen megmászott úton, mely 25 fogásból áll
25 + 1 = 26 pont szerezhető meg.

Köztesek használata:

A verseny utakat előlmászásban kell teljesíteni.

A mászás előtt ismertetésre kerül mely köztes sort kell használni a mászás során. A mászás során az összes köztest használni kell, köztes ki nem hagyható. Köztes kihagyás esetén az értékelés a kihagyott köztes vonaláig történik.

Esés esetén az értékelés az első be nem akasztott köztes vonaláig történik.

Nem a verseny úthoz tartozó fogások használata:

A verseny utat a fogások színe különbözteti meg a terem többi útjától. A verseny út elhelyezése nem teljesen letisztított falfelületre kerül, így van lehetőség a verseny úthoz nem tartozó fogás használatára. Amennyiben a mászó a versenyúthoz nem használható lépést / fogást használja (és a verseny bíró időben észleli a hibát) – a mászó szóban figyelmeztetésre kerül és korrigálhatja a mozdulatát a hibásan használt fogás elengedésével és a használat előtti pozíció felvételével. (a mászás során előny nem szerezhető a hibás fogáshasználatból eredően). Amennyiben erre nincs lehetőség, a mászás a hibátlanul mászott fogásig kerül értékelésre.

Izoláció:

Izoláció nem kerül kialakításra, így a versenyzők láthatják az előttük mászók kísérleteit. A mászók sorrendjét a versenybíró határozza meg.

 Pihenés:

A két verseny út mászása között legalább 10 perc pihenő idő áll a versenyzők rendelkezésére.

 Nevezés:

Érvényes nevezést recepción és az interneten a verseny kezdése előtt 2 órával fogadható el.

Díjazás:

Az első három versenyző érmet nyer női és férfi kategóriában. A verseny sorrendjét a négy forduló összpontszáma alapján határozzuk meg. Pontegyenlőség esetén a döntőben nyújtott teljesítmény számít, ha az is azonos, akkor az idő.

A döntő résztvevői között nyereményeket sorsolunk ki, minden név annyiszor kerül a”kalapba” ahány fordulón elindult.

Share →