Nálunk a mászás azért jó, mert…

…érzed hogy élsz
Már amikor belépsz, akkor azt gondolod, hogy „huh”. A belmagasság egyedülálló Magyarországon! De ha nem a magasság érdekel, akkor is találsz neked való feladatot. Nálunk a legtöbb út előlmászható, mivel nekünk a mászással kapcsolatban az jelenti a legnagyobb örömöt, ha előlmászva teljesítünk egy utat. Persze fontos a változatosság is, így az utaknál nem sávokban, hanem felületekben gondolkodtunk. És akkor a kéményről még nem is beszéltünk (pedig már dolgozunk az ügyön)!
 
…nem veszélyes
Szerintünk egy jó terem a biztonságot minden más szempont fölé rendeli. Erre fokozottan ügyelünk, hiszen hosszú távra tervezünk. A biztosítási pontokat például úgy alakítottuk ki, hogy az első három köztes egymástól való távolsága kevesebb, mint 1 méter. Már a fal kialakításánál, a kötelek, nittek, köztesek kiválasztásánál is a biztonságosságot mérlegeltük és a működés során is rendszeresen ellenőrizni fogjuk. Ezen felül a teljes nyitva tartás alatt szakképzett falmesterek vigyáznak a biztonságotokra. Az oktatás során is nagy hangsúlyt helyezünk a biztonság témakörére. Egyedül a gravitációt nem tudjuk eltéríteni, de a tárgyalások már folynak! 🙂
 
…jó a testnek
A mászás növeli az izomerőt, ha haladsz az úton, akkor azért (dinamikus), ha nem akkor meg azért (statikus). Fejleszti a motoros kompetenciákat, megőrzi a hajlékonyságot, segít a mozgás-koordinációban, fejleszti az egyensúlyt, növeli az erő-állóképességet.
 
…összehoz bennünket
Minket is a mászás hozott össze. Először csak néha találkoztunk, aztán megbeszéltük, hová megyünk: terembe vagy sziklára, most pedig megnyitjuk a mászótermünket :). És igen, jó lenne, ha nálunk is szövődnének ilyen barátságok a jövőben.
 
Sokat gondolkodtunk, hogy mitől jó egy mászóterem, jártunk hazai és külföldi „pályákon”, gyűjtöttük a tapasztalatokat. A BigWall-t igyekeztünk úgy kialakítani, hogy azok a dolgok meglegyenek, amik nekünk bejöttek.
 
Gyertek, kerüljetek FELJEBB!